13.8 C
Budapest
2025. szeptember 30.
spot_img
KezdőlapESGBemutatkozott a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó

Bemutatkozott a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó

Magyarországon is elérhető mostantól a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó, a YOYO – mondta a magyarországi forgalmazó cég tulajdonos-ügyvezetője a zsámbéki Drivingcamp tesztpályán tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Kishalmi Tibor, a Royal-Kert Kft. vezetője elmondta, a 100 százalékban elektromos működésű autó 150 kilométeres hatótávval rendelkezik, végsebessége óránként 80 kilométer, cserélhető akkumulátorokkal van felszerelve, és a nagyvárosi közlekedésre kínál környezetbarát alternatívát.

Megjegyezte, hogy a statisztikák alapján az emberek 60-70 kilométert autóznak a nagyobb városokon belül naponta, és ezt a járművet pont erre fejlesztették ki. Az autót az olasz hátterű XEV Cars gyártja, ára Magyarországon a felszereltség függvényében hatmillió forint közelében mozog – mondta Kishalmi Tibor.

A nyilvános cégadatok szerint a veszprémi székhelyű Royal-Kert Kft. 2021-ben 1,1 milliárd forint árbevétel mellett 97 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, az előző évi 859 millió forintos árbevétel és 30 millió forintos profit után

MTI
Címlapfotó: Markus Distelrath from Pixabay

Forrás:MTI
szerk.
szerk.https://logisztikablog.hu
A cikkek szerkesztéséhez és fordításához AI szoftvereket is alkalmazunk, az ebből adódó hibákat igyekszünk javítani. Amennyiben mégis hibát talál, kérjük jelezze a lenti e-mail címen.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írd be a neved

Maradjunk kapcsolatban

829RajongókTetszik
96KövetőKövetés
- HIRDETÉS -

Legfrissebb