KezdőlapHírekRÖVIDHÍR - Palkovics László: kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját

RÖVIDHÍR – Palkovics László: kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját

Kiválasztották a V0 teherforgalmi vasútvonal nyomvonalsávját, az új teherforgalmi folyosó Budapestet délről elkerülve kelet-nyugati irányban biztosít majd összeköttetést meghatározó ipari és gazdasági központok között – közölte az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Palkovics László kiemelte: az előkészítés alatt lévő V0 teherforgalmi vasútvonal Záhonytól Győr térségéig teremt majd korszerű vasúti teherszállítási kapcsolatot. A keddi döntéssel a Szolnok-Kecskemét-Székesfehérvár-Győr irányú összeköttetés nyomvonalsávját határozták meg.

A miniszter jelezte, hogy a további munka során a nyomvonalsávot megvizsgálva, a beruházással kapcsolatos minden szempontot figyelembe véve jelölik majd ki a konkrét nyomvonalat.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a vasúti teherszállítás most nem versenyképes Magyarországon, a naponta közlekedő mintegy 400 tehervonatot meg kellene duplázni, de a jelenlegi hálózatok ezt nem bírják el.

MTI
Címlapfotó: Pixabay

ForrásMTI

Kapcsolódó cikkek

Maradjunk kapcsolatban

829RajongókTetszik
96KövetőKövetés
- HIRDETÉS -

Legfrisebb hírek