Nehéz helyzetbe hozta a hazai e-kereskedőket a Temu Magyarországi megjelenése, amely erőszakos üzletpolitikájával lényegében alig pár hónap alatt teljesen felforgatta a piacot. Az Ecommerce Hungary, mint iparági érdekképviselet most versenyjog eljárást indítana a Temu ellen, melyhez támogatókat keresnek.
A hwsw.hu, majd rájuk hivatkozva a hvg.hu is lehozta, hogy az Ecommerce Hungary saját YouTube csatornáján jelentette be: az általuk látott jogsértéseket egy versenyhivatali beadványban összegezve igyekeznek felhívni a Gazdasági Versenyhivatal figyelmét a Temu vitatható üzletpolitikájára.
Az Ecommerce Hungary célja, hogy a hatóság segítségével egyenlő esélyek teremtsen a piac többi résztvevője számára, ehhez pedig a hazai-e kereskedők támogatását (is) kérik.
Jól látható „probléma”
Aki internetezik (bármi célból is tegye azt) az elmúlt hónapokban biztos találkozott már a Temu nevével és ajánlataival. A cég olyan erővel robbant be az online világ magyar nyelven elérhető szegletébe, hogy megkerülhetetlenné vált – ráadásul miközben elképzelhetetlen mértékű hirdetési pénzeket költ, olyan árakkal dolgozik, melyekkel ugyancsak nehéz versenyre kelni.
Lényegében a cég elfoglalta a legjobb hirdetési felületeket, kínálatával és áraival pedig szó szerint letarolta a piacot. Ennek során pedig nem csak a kisebb vállalkozásokat lehetetlenítette el, hanem a nagyoknak (mint az Alza vagy az eMAG) is egyre komolyabb problémát okoz.
Nem véletlen, hogy egyre hangosabb a Temut kritizálók hangja. Az elmúlt időben egyre több a cég üzletpolitikájával és üzleti gyakorlatával foglalkozó cikk jelenik meg jelentős gazdasági orgánumokban.
Ecommerce Hungary beadványról szóló videója ide kattintva érhető el.